Ha én férfi volnék...

Ha én férfi volnék, kikérném magamnak, hogy ezekben a filmekben úgy ábrázolnak bennünket, mint szocializálatlan, ösztönvezérelt vadállatokat, akik a félhomályban megbújva lesik az áldozataikat, és ha meglátnak egy fedetlen női testrészt, legyen az akár a legintimebb is, magától értetődően és lelkiismeret-furdalás nélkül arra gondolnak, hogy „ezt nekem tette ide, én ezt most megszerzem, mert ez az enyém”.

Kikérném magamnak, hogy a társadalom gyermeteg személyiségnek tart, aki nincs tisztában azzal, hogy hol végződik az én, és hol kezdődik a másik. Aki nem érti azt az egyszerű mondatot, hogy „eddig és ne tovább”. Akinek a fejében az „ismerkedési szándék” a szexuális aktus szinonimája. Akire még felnőtt korában is a nőknek kell figyelniük, úgynevezett „megfelelő viselkedéssel” megelőzve a bajt, hiszen nekem természettől fogva nem kenyerem az önuralom.

Ha férfi volnék, számomra a férfiség azt jelentené, hogy csak a velem egy súlycsoportba tartozókkal mérkőzöm, és csak egyenlő fegyverekkel vagyok hajlandó küzdeni. Nem emelek kezet a nálam védtelenebbre, még akkor sem, ha a másik figyelmetlenségből, éretlenségből, butaságból, akár rosszul értelmezett hiúságból vagy megfelelni vágyásból saját magát hozza védtelen helyzetbe. Egy magára valamit is adó férfi egyszerűen nem tesz ilyet. Jogom van nem tisztelni a gyengébbet, jogom van elítélni azért, mert ostobaságot csinál – de nincs jogom visszaélni a gyengeségével. Átlépem, de nem rúgok bele, sőt, ha valaki más belerúg, megvédem. Mert én vagyok a teremtés koronája, és nem viselkedem féregként.

Ha férfi volnék, a remek, tiszteletreméltó, erős, sugárzó, érző lelkű férfiak nevében hangosan követelném, hogy a törvény a legnagyobb szigorral büntesse azokat, akik a fenti suta esettanulmány szerint féreg módjára bánnak a náluk gyengébbekkel.

Drága férfiak, akiket olyan nagyon szeretünk és tisztelünk – ne hagyjátok, hogy a társadalom ennyire tartson benneteket. Sokkal többek vagytok ti ennél.